Kiemelten fontos, hogy az autó világítás mindig működjön

Közlekedés közben a környezetből érkező jelzéseket és információkat az érzékszerveink segítségével fogjuk fel. Ha az utakon közlekedünk, kiemelt szerepe van látásnak és a hallásnak. A nappali világosság melletti vezetési és látási körülmények azonban nagyban eltérnek a szürkületi és sötétedés utáni látási lehetőségektől. A nappali világosságban a teljes látótér megvilágított, a látásunkra lehető legjobban tud működni. Sötétedés után azonban, mikor már a mesterséges fényforrások segítenek, a világítás értéke és intenzitása nagyban csökken, a látótér beszűkül és a szem látóteljesítménye jelentősen romlik. A mesterségesen előállított fény, az autó fényszórói azonban segítenek abban, hogy a nap sötétbe töltött óráiban is tudjunk közlekedni. A látást meghatározó tényezők azonban egyrészt objektívek, másrészt szubjektívek, hiszen minden embernél más és más határok között mozognak. Az embernek ezekhez az objektív tényezőkhöz (őt és környezeti hatások) kell alakítania a járműve világításjarmu vilagitasát. Hogy könnyű dolga legyen ebben, tekintse meg a világítás webáruház kínálatában lévő autóizzókat és válassza ki járművének megfelelő izzót!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!