2018. július hónap bejegyzései

Egyedi póló cégeknek is!

egyedi polo tervezesEgy cégnél dolgozom középvezető beosztásban. A főnököm összehívta az egész társaságot és elmondta nekünk, hogy egyen pólót rendelt a cég egyedi logójával. Amit mindenkinek kötelező lesz hordani munkaruhaként. Természetesen elkezdtünk tiltakozni, nem értettük miért van erre szükség. Mindenki megkapta saját pólóját, felvettük, de mindennel takarhattuk, kardigánt vettünk rá, stb. Aztán többszöri főnöki figyelmeztetés után rendesen viseltük a pólóinkat. Kezdtünk vele megbarátkozni, aztán azt vettük észre, hogy logójával közvetítünk valamit. A partnerek, ügyfelek felé és magunk felé is, hogy mi egy csapat vagyunk, összetartozunk. A tapasztalatomat megosztottam a főnökkel, nem tudtam mi volt az ötlete a pólóval, de az eredmény ez lett. Közölte, hogy pont ez volt a célja, hogy mi érezzük, fontosak vagyunk a cégnek és hogy, egy igazán jó csapat vagyunk, ami a külső szemlélőnek is feltűnik. Elérte a célját a poloido.hu webáruházból rendelt egyedi pólóval.