Ma találtam rá Bálint gazda weboldalára, ahol nagyon sok jó tanácsot találtam azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene kertünket gondozni. Legjobban annak örültem, hogy az öntözéssel kapcsolatban is több javaslata volt, melyek betartása egyáltalán nem tűnik nehéznek annak érdekében, hogy kertünk a lehető legjobb termést biztosítsa számunkra. Az első és szerintem a legfontosabb az, hogy a locsolást mindig esti szürkületben vagy kora hajnalban kell megoldani, amikor a legkisebb a kiöntözött víz párolgása. Ez nálunk megoldható, hiszen férjem nagyon rossz alvó, így már a hajnal első fénysugarai az ágyon kívül találják. Az ő feladata lesz tehát az, hogy kertünk növényei minden esetben megkapják a számukra szükséges vízmennyiséget. Persze figyelemmel fogjuk kísérni a hőmérsékletet is, mert nem minden esetben szükséges a mindennapos locsolás. A jó tanácsnak köszönhetően tisztán látjuk azt, hogy célravezetőbb, ha a kerti szivattyú segítségével ritkábban és nagyobb vízmennyiséggel öntözzünk, hiszen ez célravezetőbb, mint a gyakori, de felszínes locsolás.
Öntözéstechnika webshop neked
Minden vélemény számít!