Igaz, hogy már több mit tíz éve van jogosítványom, de szinte sohasem használtam azt. Lánykoromba nem volt autóm, és ha mentünk valahová édesapám vezetett, mióta férjes asszony vagyok, azóta pedig a férjem ül mindig a volán mögött. Tudom nem túl szerencsés dolog, mert érzem magamon a gyakorlatlanságot ha véletlenül mégis el kell mennem valahová autóval, ilyenkor el is szoktam mondani, hogy nekem csak előre és nappal van vezetői engedélyem. Bevallom, sötétedés után félek kimenni autóval az utcára, de még mindig hamarabb kész vagyok éjszaka vezetni, mivel tolatni egyáltalán nem tudok. Férjem, hogy félénkségemet kissé feloldja autónkba beszereltetett egy Golden Eye 2605-ös tolatóradart. Az Árvilág internetes árösszehasonlító oldalon talált rá erre a számomra nagyon hasznos termékre, amely nemcsak a nagyobb tereptárgyakat veszi észre, hanem hangjelzéssel figyelmeztet akkor is, ha a járdaszegélyhez közeledek vagy valamilyen alacsonyabb tárgy kerül az autó háta mögé. Lelkesedését és segíteni akarását látva azt hiszem muszáj leszek gyakrabban vezetni, de csak akkor, ha egyedül vagyok az autóban és nem szól bele senki.
Tolatóradar árak egy helyen online
Minden vélemény számít!