Lassan ráveszem magam, hogy előhalásszam a szekrény mélyebb részeiről a meleg ruhatáram darabjait is. Nincs kedvem azonban szembesülni azzal, amit találni fogok a dobozban, mert tavasz eleje óta, amikor dobozba kerültek sajnos közel 5 kilogrammot híztam. Orvosom szerint ez nagyon sok és változtatnom kellene az életmódomon, többet kellene mozognom. Könnyű neki mondania, hiszen rengeteg szabadidővel rendelkezik. Nekem sajnos nincs időm órákon keresztül a konditeremben lenni vagy aerobic órán részt venni. Munka mellett vezetnem kell a háztartást és oda kell figyelnem két kamaszodó gyermekemre is. A rendelőből hazafelé kullogtam, mikor összetalálkoztam fitt és életerős ismerősömmel. Gyorsan szóba elegyedtünk, és hogy ne kelljen beszélgetésünket abbahagyni, megkért, hogy kísérjem el egy garázsba, melyben vibrációs padok vannak. Ott tudtam meg, hogy ő ennek a speciális, mindössze 10 percig tartó mozgásformának köszönheti vonalait. Azt hiszem, nem szólok senkinek és holnap vásárolok én is egy bérletet titokban.
A jó alakért és a jó közérzetért napi 10 perc mozgás a vibrációs padon jól hangzik:-)
Minden vélemény számít!