Kislányom iskolájában eléggé érdekes kezdeményezés kezd kibontakozni. Az iskola vezetése és az önkormányzat ugyanis közösen meghirdetett egy versenyt az iskola osztályai között, melynek lényege az élhetőbb város és az ember barátibb környezet kialakítása lesz. A versenykiírás szerint osztályonként két csapat jelentkezhet, melyeknek ki kell találniuk egy csapatnevet és az igazgatói irodában ezt leadva húzhatnak ki egy helyszínt, ahol a szeméttároló házikókat és 5 darab teljese új háztartási kukát kell színessé és barátságosabbá varázsolniuk. Az önkormányzat az új háztartási szemeteseket már meg is rendelte a szerszámorigó szerszám webáruházából, ezeket a hivatal telephelyén lehet majd átvenni. A dekoráláson minden esetben jelen lesz egy tanár és egy önkormányzati dolgozó is, annak elkerülése érdekében, hogy a felnőttek is besegítsenek. A folyamatot fotókkal kell dokumentálni és ezzel kell pályázni a versenyre is. Remélem, hogy kislányom csapata benne lesz a legjobbak között, hiszen az osztály legjobb rajzosai alkotják a csapatot.
Rendeltem a szerszámorigó szerszám webáruházából
Minden vélemény számít!