Nem tudtam, hogyan is tudnám kinyitni az autómat, ha bent felejtettem a slusszkulcsot? Hogyan is érhetek be dolgozni úgy, hogy a zárt autóm mellett ácsorgok? Miként juthatnék be a kulcshoz és kit is hívjak segítségül? Ennyi kérdés kavargott bennem, amikor végre sikerült egy kicsit megnyugodnom. Szerencsére a telefonom a kabátzsebemben volt, így az internetet böngésztem megfejtésért. Találtam is számos lehetőséget, de még mindig nem tudtam, melyiket is hívjam. Mint kiderült, az autónyitás Budapesten ma már éjjel-nappal elérhető szolgáltatás ám én sérülésmentesen szerettem volna megúszni a dolgot. Így azt a számot hívtam, amely roncsolásmentes zárnyitást, autónyitást ígért. A fiatalember gyorsan jött és valóban percek alatt és sérülésmentesen nyitotta ki a kocsim bezárt ajtaját. Most már tudom, hogy Őt kell majd hívnom, ha ismét előfordul ilyen eset velem. Gyors és szakszerű volt, ráadásul nagyon kedves és barátságos.
Autónyitás kulcs nélkül?
Minden vélemény számít!