Kisfiam ma ismét csalódottan ébredt fel. Már napok óta ébredés után az az első dolga, hogy az ablakhoz rohanjon és megnézze esett-e a hó az éjszaka folyamán. Persze ma is köd fogadta az ablakon kinézve a fehér táj helyett. Pedig nagyon készül már a szánkózásra és arra is, hogy jól megdobáljon engem hógolyóval és hóembert építsen az édesapjával. Számára a télhez hozzá tartozik a hó. Komoly csatározást folytattunk annak érdekében, hogy hajlandó legyen felvenni a téli kabátját, a sapkáját és a kesztyűjét. Nem volt könnyebb dolgom a béléses zárt cipővel sem. Hiába bizonygattam, hogy tél van és hideg, megpróbált ragaszkodni a zárt gyermekcipőjéhez. Édesapjával kicsit össze is veszett, hiszen a férjem közölte vele, hogy örül, hogy nem a szupináló szandált szeretné viselni a deres fűbe az óvoda felé. Hála teraszunknak nem kellett messzire vinnem annak érdekében, hogy bebizonyítsam neki, hogy már a bundás cipőnek van itt az ideje. Szerencsére gyorsan megértette a dolgot, így nem késtünk el nagyon az óvodából.